„A kultúra nem ment meg semmit és senkit, nem is igazol,
de emberi alkotás: az ember önmagát vetíti belé, magára ismer benne;
csak ebben a kritikus tükörben látja meg tulajdon képét.”
(Jean-Paul Sartre)
A 2022 októberében zajló 7. Székelyföldi Grafikai Biennálé eseményeihez ez alkalommal a sepsiszentgyörgyi Erdélyi Művészeti Központ kiállítóterei mellett más székelyföldi kulturális intézmények is csatlakoznak, hiszen az előző évektől eltérően a biennálé törzsanyagának egy részét a Csíki Székely Múzeum mutatja be az érdeklődőknek.
Az idei kiírás szervesen kötődik az előzőhöz. A kurátor, Ferencz S. Apor, érzékenyen reagálva az elmúlt évek globális stressz és kiszámíthatatlanság faktorára, a felhívásnak a Stratégiák nevet adta.
A mostani, akárcsak a két évvel ezelőtti kiírás – mondhatni – profetikus hangnemet ütött meg, hiszen a múlt eseményeire reflektálva jövőbeli új, kreatív stratégiákra szólította fel a művészeket már akkor, amikor még a jelenlegi háborúról mit sem tudtunk – így akarva-akaratlanul a mostani helyzetre is utalt.
A stratégia fogalma elsődlegesen a hadviselésben volt használatos és a háború megnyerésének művészetét jelentette. Bár napjainkban sokkal szerteágazóbb jelentéstartalommal bír, sajnos, jelenlegi helyzetünk a fogalom eredeti konnotációját is eszünkbe juttatja. Nemcsak a szomszédos országban dúló háborút, hanem az egyre égetőbb ökológiai katasztrófái ellen vívott harcot, a pandémiával való küzdelmet, a gyorsuló és előrelátható energetikai válságot, a gazdasági hanyatlást és még sorolhatnánk.
Az idei felhívásra beérkezett munkák száma az előző évekéhez képest sem csappant számottevően: 844 alkotó 2000 pályamunkájából válogathattak a zsűri tagjai – amely számok ez alkalommal is a művészek töretlen fogékonyságát, tenni akarását példázzák. A biennálé törzsanyagába 303 munka került beválogatásra, amelyek a katalógusban láthatóak.
Bár idén is a magyarországi, lengyelországi és romániai vonal az erőteljesebb, az elmúlt évekhez képest hangsúlyosabbá vált a dél-amerikai és a távol-keleti művészek által beküldött alkotások mennyisége és minősége egyaránt. Az idei díjazott művészek között találjuk Lengyelország, Magyarország, Thaiföld, Románia, Szlovákia, Bulgária és Finnország képviselőit.
Végig nézve a biennálé törzsanyagát, joggal gondolkodunk el azon, hogy milyen kreatív stratégiákat ajánl a művészet a globális szinten megváltozott körülményekre, a bizonytalanságra, amely egyre erőteljesebben érezteti hatását hétköznapjainkban. Tudunk-e valamiféle kapaszkodót találni a kiszámíthatatlanságban, az előreláthatatlanságban? Hogyan szövik át és befolyásolják személyes, egyéni életünket a nagyvilágban játszódó események, és milyen választ tudunk rájuk adni?
Minden változás új társadalmi, kulturális kötelékek létrejöttét generálja, amely új viszonyulásokat, szociális-kulturális megnyilvánulásokat szül. A szorongás, a félelem, a megfélemlítés, manipuláció tengerében egyre nehezebbé válik kiutat találni, ezáltal a magány és az elszigetelődés attitűdje egy normális viselkedésmóddá válhat. Ez lenne az új normalitás? A művészet mindig fogékonyan reagált a krízishelyzetekre, szemléletformáló, érzékenyítő szerepet vállalva fel a társadalomban, tükröt tartva neki.
A Székelyföldi Grafikai Biennálé idei felhívása is egy krízishelyzetre várt választ és az „új normalitást” kérdőjelezte meg. A sokszorosító grafika az egyik legmegfelelőbb műfaj egy kritikai attitűd kifejezésére, hiszen egyik fontos szerepe és célja az, hogy megkérdőjelezze a vélt és valós realitást, és ha kell, akár könyörtelenül is szembesítsen a körülöttünk levő valósággal. Mindez a grafikai technikák alkalmazásával megvalósítható, hiszen a sav, a réz, a tű vagy a véső segítségével létrejött munkákban benne van a határozott és erős kifejezés lehetősége.
Az idei biennáléra beválogatott munkák technikailag szépen ötvözik a nemesgrafikai eljárásokat a digitális megoldásokkal, egyedi kísérleteket és gazdag vizuális nyelvet hozva létre. A mechanikus eljárások élesebb vonalvezetése, hidegebb stílusa organikusan párbeszédbe lép a síknyomás, szitanyomat, digitális és egyéni technikák finomabb, líraibb vonalvezetésével. Technikai kivitelezésüktől függetlenül témaválasztásuk nagy mértékben egy abszurd, hideg, fenyegető világot tár elénk. Párbeszédük által a különböző problémák tematizálásai – magány, pandémia, kilátástalanság, ökológiai problémák – egy nagy egésszé állnak össze, amely napjaink releváns helyzetének vizuális képét nyújtja.
A biennálé anyagát szemlélve újra és újra felmerül a kérdés, hogy a művészet tud-e, és ha igen, hogyan tud változásokat hozni a rajta kívüli valóságba? Ha konkrét változásokat nem is tud hozni az idei törzsanyag, a munkák színvonalas kivitelezésével és témaválasztásával mindenképpen reflexióra szólítja fel a nézőket. Sartre-t parafrazálva elmondhatjuk, hogy egy olyan kritikus tükörben láttatja közeli és távoli környezetünket, amely akarva-akaratlanul változtatásra, továbblépésre ösztönöz.
„Nem elég ám az, hogy az embernek szeme van (…),
meg kell tanulnia látni.” (Sartre)
Dr. Kányádi Iréne, művészettörténész
Alkotás: ANTAL István, Glitsh 2022
