71 ország, alkotás: Sepsiszentgyörgyön adták át a Székelyföldi Grafikai Biennálé díjait

Akimitsu Tamawake japán képzőművész nyerte el a 9. Székelyföldi Grafikai Biennálé nagydíját. A G9 sepsiszentgyörgyi kiállítását és díjátadó ünnepségét október 2-án tartották az Erdélyi Művészeti Központban. Az idei felhívás minden korábbinál nagyobb nemzetközi érdeklődést váltott ki: 71 ország 1034 művésze összesen 2195 alkotással jelentkezett a biennáléra. 

A sepsiszentgyörgyi megnyitó egyben a 9. Székelyföldi Grafikai Biennálé díjátadó ünnepsége is volt. Az eseményen a művészeti és kulturális élet képviselői mellett jelen voltak a szervező és partnerintézmények vezetői, a díjakat felajánló egyetemek és szervezetek képviselői, valamint az idei kiadás díjazott művészei. 

Az egybegyűlteket Bordás Beáta az Erdélyi Művészeti Központ vezetője köszöntötte. A biennálé Kovászna, Hargita és Maros megye együttműködésével valósult meg, szakmai partnerei között több székelyföldi kulturális és művészeti intézmény kapott helyet. 

A házigazda Kovászna megye nevében Tamás Sándor, Kovászna Megye Tanácsának elnöke köszöntötte a jelenlevőket. Beszédében abból a képi áradatból indult ki, amely napjaink vizuális kultúráját meghatározza: miközben gépek és algoritmusok segítségével másodpercenként hatalmas mennyiségű kép születik és tűnik el, a grafikai alkotás továbbra is időt, figyelmet, kísérletezést és tudatos alkotói döntéseket követel. 

Mi pedig ma este itt azért gyűltünk össze, hogy díjat adjunk olyan embereknek, akik mertek megállni ebben az áradatban és a képet nem gyártották, hanem alkották. – fogalmazott. 

Tamás Sándor tanácselnök a grafikát ebben az összefüggésben nem csupán technikaként, hanem gyorsan fogyasztható képáradattal szembeni ellenállás egyik formájaként értelmezte. Beszédében felidézte a biennálé egyik eredeti célkitűzését is: Kovászna, Hargita és Maros megye összefogásával olyan rendezvényt létrehozni, amely bekapcsolja Székelyföldet a kortárs vizuális kultúra nemzetközi vérkeringésébe. 

Ma este, Székelyföld rajta van a kortárs grafika nemzetközi térképén. Nem mi rajzoltuk oda, 71 ország, több mint ezer alkotója nyomtatta rá – fogalmazott Tamás Sándor.

Kelemen Hunor, a Romániai Magyar Demokrata szövetség elnöke beszédében felidézte, hogy 2010-ben jelen volt a Székelyföldi Grafikai Biennálé indulásánál és örömét fejezte ki, hogy a kezdeményezés tizenhat év elteltével is él, fejlődik és újabb alkotások megszületését ösztönzi. A biennálé révén Kovászna, Hargita és Maros megye példás együttműködéssel támogatja az alkotás szabadságát, amit én nagyon fontosnak tartok. A művészek dolgozzanak szabadon, mutassák meg bátran, hogyan látják a világot. A mi dolgunk, hogy ezt minden erőnkkel segítsük. – fogalmazott Kelemen Hunor, aki az alkotóknak a szellemi bátorságot, a szervezőknek pedig a kitartást köszönte meg. 

Magyarország Csíkszeredai Főkonzulátusa részéről Csuzy Fanni külgazdasági attasé szólt a jelenlevőkhöz, aki a főkonzulátus és a biennálé  többéves együttműködéséről, a művészet és a diplomácia közös hídépítő szerepét hangsúlyozta. Mint fogalmazott, míg a diplomácia a nemzetek, közösségek és emberek között teremt kapcsolatot, a művészet  ugyanezt mélyebben, sokszor  szavak nélkül képes megtenni. Kiemelte, hogy a Székelyföldi Grafikai Biennálé mára nemzetközi találkozóhellyé vált, ahol különböző országokból és kulturális közegekből érkező alkotók kapcsolódnak egymáshoz.

Három megye összefogásából nemzetközi biennálé

A Székelyföldi Grafikai Biennálé kezdettől fogva három székelyföldi megye együttműködésére épült. A rendezvény létrejöttében egy Maros megyei képzőművész, Siklódi Zsolt, valamint Hargita és Kovászna megye kulturális intézményeinek vezetői játszottak meghatározó szerepet. A kezdeményezésből az elmúlt kilenc kiadás során egy egyere szélesebb nemzetközi kapcsolatrendszerrel rendelkező kortárs grafikai esemény alakult ki. 

Bíró Barna Botond, Hargita  Megye Tanácsának elnöke Székelyföld három megyéjének összefogását és közös cselekvőerejét emelte ki. Hangsúlyozta, hogy Kovászna, Hargita és Maros megye a szűkülő anyagi lehetőségek ellenére is fontosnak tartja a kultúra és ezen belül a kortárs képzőművészet támogatását. A kistérségi együttműködések ellenére együtt vagyunk erősek. Ha együtt dolgozunk és közösen tervezzük a jövőt, teljesítményünk nemzetközi szinten is elismerést és megbecsülést vívhat ki – fogalmazott a tanácselnök. 

Péter Ferenc, Maros Megye tanácsának elnöke más kötelezettségei miatt nem tudott személyesen részt venni az eseményen. Ünnepi üzenetét Oniga Erika művészettörténész, a Maros Megyei Múzeum művészeti osztályának muzeológusa tolmácsolta. 

Üzenetében Péter Ferenc az idei biennálé témájából, a TORZULÁS fogalmából kiindulva a művészet látásmódot formáló erejéről beszélt. Mint fogalmazott, egy alkotás alkotás sokszor éppen azáltal képes újat mondani a világról, hogy elmozdítja, felnagyítja vagy újrarendezi azt, amit ismerősnek hittünk. A változás mögött így olyan érzések, feszültségek és kérdés válhatnak láthatóvá, amelyek a megszokott képben is jelen voltak, korábban mégsem figyelt rájuk senki. 

A művészet egyik nagy ajándéka éppen ez. Új formát adhat a tapasztalatainknak és segíthet megérteni valamit a világból, egymásból vagy önmagunkból, amit addig nem tudtunk megfogalmazni – fogalmazott üzenetében Péter Ferenc. 

A torzulás, mint a valóság újraértelmezésének lehetősége

A 9. Székelyföldi Grafikai Biennálé szakmai koncepcióját Ferenc S. Apor képzőművész, a biennálé kurátora ismertette. Az idei kiadás hívószava, a TORZULÁS a fizikai alakváltozástól a pszichológiai elmozduláson át az értékrendi és metafórikus elferdülésig számos értelmezési lehetőséget nyitott meg. Hangsúlyozta: a kortárs grafikában a torzulás nem pusztán formai vagy geometriai elferdülés. Olyan összetett kifejezőeszköz, amelyen keresztül az alkotók társadalmi tapasztalatokra, az identitás és az emlékezet kérdéseire, a test és a természet átalakulására, valamint a jelenkor bizonytalanságaira reflektálhatnak. 

A kurátor szerint a torzulás ebben az értelemben nem végállapot, hanem folyamat: a látás, a gondolkodás és a valósághoz való viszony újraértelmezésének lehetősége. 

Túros Eszter művészettörténész, a kilencedik kiadásra beérkezett és kiállításra beválogatott anyagot méltatta. Kiemelte, hogy a Székelyföldi Grafikai Biennálé az évek során nemzetközileg is számon tartott szakmai rendezvénnyé vált, amely átfogó képet nyújt a kortárs grafika változó tendenciáiról. Mint rámutatott, az idei TORZULÁS téma úgy kapcsolja össze a technikailag és tartalmilag rendkívül sokféle alkotásokat, hogy közben tág teret hagy az egyéni értelmezésnek. A kiállított művek az identitás és az emberi test kérdéseitől a társadalmi és természeti környezeten át az absztraktabb, önreflexív felvetésekig vezetnek, miközben a hagyományos, digitális és kísérleti grafikai eljárások sokféleségét is megmutatják. 

Akimitsu Tamawake kapta a G9 nagydíját

A megnyitót követően átadták a 9. Székelyföldi Grafikai Biennálé díjait. A 3000 euró értékű nagydíjat, amelyet Kovászna Megye Tanácsa és a sepsiszentgyörgyi Művészeti Népiskola biztosított, Akimitsu Tamawake japán képzőművész nyerte el Seed (Mag) című alkotásával. A díjazott személyesen vette át az elismerést, majd köszönetet mondott mindazoknak, akik részt vettek a biennálé létrehozásában. Felidézte azt is, hogy júliusban, egy repülőút során értesült a díjról: a hír annyira váratlanul érte, hogy örömében felugrott, majd, saját elmondása szerint, csendben elsírta magát. 

A japán művész alkotói gondolkodásáról is mesélt. Munkáiban fontos szerepet játszanak az ősi kultúrák és a történelem iránti érdeklődés, a japán képi tekercsek, a  buddhista művészet, valamint a kínai és koreai művészeti hagyományok. Különösen fontosnak nevezte a történetet: számára egy mű akkor képes hosszabb időre magához kötni a nézőt, ha lehetőséget ad arra, hogy múltat és jövőt egyaránt elképzeljen. 

 

Tíz díj, nemzetközi alkotói közösség

A nagydíj mellett további kilenc szakmai elismerést adtak át:

A Nagy Imre-díjat, Hargita Megye tanácsának elismerését Jónás Péter magyarországi alkotó kapta Szigetvár című fametszetéért. 

A Plugor Sándor-díjat, Kovászna Megye Tanácsának elismerését Françoise Legris kanadai művész nyerte el Carlos, Héléne, Michael című litográfia-sorozatával. 

A Nagy Pál-díjat, Maros Megye Tanácsának elismeréseként, Szymon Prandzioch lengyel művész kapta The cloud of Unknowing és Plan Your Rest című munkáiért. 

A Gyergyószárhegyi Művésztelep díját Diana Drăgan-Chirilă romániai alkotó nyerte el Topografii liminale 2 című művével. 

Az Eszterházy Károly Egyetem Vizuális Díját Henryk Krolikowski lengyel művész kapta Us című munkájáért. 

A Partium Díjat Nagy Réka romániai grafikus nyerte el Csapda II című munkájával. 

A Magyar Képzőművészeti Egyetem díját Malgorzata Jozefowicz lengyel művész kapta Don’t Forget Us című alkotásáért. 

A MAMŰ Társaság Kulturális Egyesület díját Laviv Laura magyarországi képzőművész nyerte el Persecution című munkájával. 

A Pulzus Művésztelep díját Toldi Flóra magyarországi művész kapta Torzul I–II–III című munkáiért. 

A díjátadó különlegességét az is adta, hogy a díjazottak közül szinte valamennyien személyesen jelen voltak Sepsiszentgyörgyön, így az esemény nemcsak az alkotások, hanem az azok mögött álló, különböző országokból érkezett művészek találkozásává is vált. 

A 9. Székelyföldi Grafikai Biennálé sepsiszentgyörgyi kiállítása november végéig látogatható az Erdélyi Művészeti Központban. 

Identitás, megfigyelés, ellenállás: Marco Trentin egyéni kiállításával kezdődött a G9 eseménysorozata Sepsiszentgyörgyön

Marco Trentin olasz grafikusművész, a 8. Székelyföldi Grafikai Biennálé nagydíjasának Distinguishing Marks (Megkülönböztető jegyek) című egyéni kiállításával kezdődött október 1-jén a 9. Székelyföldi Grafikai Biennálé sepsiszentgyörgyi eseménysorozata. A Lábasházban megnyílt tárlat az identitás, a felismerés és az azonosítás kérdéseit vizsgálja, miközben az egyén és a külső hatalmi rendszerek viszonyára is reflektál.

A kiállítás címe a személyazonosítás és a felismerés gyakorlatából kölcsönzi fogalmi alapját: azokra a jegyekre utal, amelyek alapján egy személy beazonosíthatóvá válik, és amelyek különböző nyilvántartásokban, személyazonosító okmányokban rögzíthetők. Trentin ezekből az adminisztratív és bürokratikus kategóriákból kiindulva vizsgálja az identitás rögzíthetőségének és leírhatóságának paradoxonát.

Munkáiban az egyén összetett és változékony mivolta kerül szembe az azonosítás leegyszerűsítő logikájával, amely a személyiséget néhány kiemelt, katalogizálható jellemzőre redukálja. A művész ezen a feszültségen keresztül kérdez rá arra, miként válhatnak az ember sajátos jegyei az identitás bizonyítékaivá és hogyan alakítja át a felismerés és az azonosítás igénye a személyről alkotott képünket.

A megnyitó házigazdája Vargha Mihály szobrászművész, a Székely Nemzeti Múzeum igazgatója volt, aki köszöntötte Marco Trentint és a megjelent közönséget is. Beszédében a kiállítás aktualitására hívta fel a figyelmet. Meglátása szerint különösen meghökkentő, hogy a bemutatott alkotások által felvetett kérdések mennyire közvetlenül szólnak napjaink valóságáról, illetve milyen erőteljesen állnak előttünk a mai világ történéseinek tükrében. 

Vargha Mihály a Székelyföldi Grafikai Biennálé elmúlt éveinek fejlődéséről is beszélt. Mint fogalmazott, a rendezvény híre és szakmai súlya évről évre növekszik es ez nemcsak a biennálé iránti nemzetközi érdeklődésben, hanem a művészeti és szervezési folyamatok fejlődésében is érzékelhető.

A kiállítást dr. Kányádi Iréne művészettörténész nyitotta meg, aki a tárlatot a kortárs ember identitását egyre erőteljesebben meghatározó megfigyelési, adminisztratív és társadalmi rendszerek összefüggésében értelmezte. Mint rámutatott, Trentin műveinek egyik központi kérdése, hogy az algoritmikus nyomon követés, a digitális lábnyomok és az állandó megfigyelés korában mit jelent katalogizálva lenni, miként őrizhető meg a személyes identitás, illetve milyen lehetőségei maradnak az egyénnek az ellenállásra.

A kiállítás egyik visszatérő motívuma az emberi test, amely Trentin műveiben egyszerre jelenik meg az identitás hordozójaként és a külső rendszerek által mérhető, osztályozható, nyilvántartható felületként. A hegek, anyajegyek, testmagasság vagy más megkülönböztető jegyek így túllépnek a személyazonosítás hétköznapi gyakorlatán. A művekben ezek a jelek az egyén és a hatalom, a személyes szabadság és az intézményesített ellenőrzés közötti viszony részeivé válnak.

Kányádi Iréne arra is felhívta a figyelmet, hogy Trentin alkotásaiban a háború és az erőszak visszatérő témaként jelenik meg. A fametszeteken fegyverek, tankok, katonák, romos épületek és vezetői alakok rajzolják ki a konfliktus világát. Az expresszív, helyenként kaotikus kompozíciók mellett ugyanakkor személyes portrék is megjelennek, amelyek az egyén érzékenységét és összetettségét állítják szembe a háború és az adminisztratív rendszerek személytelenségével.

A művész gondolkodásában a test ugyanakkor az ellenállás lehetőségét is magában hordozza. Trentin megfogalmazása szerint „mi vagyunk a védőbástya azokkal a komplex mechanizmusokkal szemben, amelyeket mi magunk építünk”, a test és saját valóságérzékelésünk pedig lehetővé teszi, hogy személyes valóságokat hozzunk létre.

A kiállítás gondolati rétegzettségét a választott technikák is erősítik. Trentin a hagyományos fametszetet és a digitális tintasugaras nyomtatást egymás mellé helyezve két eltérő képi világot ütköztet. A kézzel vésett fadúc nyers, fizikai és közvetlen karaktere a művész személyes jelenlétét hordozza, míg a digitális nyomat pontossága a technológiai rendszerek személytelenebb világát idézi. A két médium találkozása így maga is az emberi, organikus létezés és a rendszerező, technológiai logika közötti feszültség részévé válik.

Kányádi Iréne értelmezésében a Megkülönböztető jegyek nem csupán az identitásról szóló kiállítás, hanem a modern emberi állapot kritikája is. Különösen a Private Identity (Magánidentitás) című portrésorozat hordozza az ellenállás lehetőségét: miközben a külső rendszerek rögzíthetik és számszerűsíthetik az ember bizonyos tulajdonságait, a személyes identitás teljessége nem szorítható maradéktalanul kategóriák közé.

A művészettörténész szerint Trentin munkái ezért nem engedik meg a pusztán szemlélődő befogadói pozíciót sem. Arra késztetik a nézőt, hogy saját helyzetére is rákérdezzen: mennyit enged át önmagából a körülötte működő rendszereknek, mit képes megőrizni személyes identitásából, és milyen módon tud viszonyulni a társadalmi igazságtalanságokhoz.

A megnyitó  végén Marco Trentin is szólt a közönséghez. Az olasz grafikusművész megköszönte a lehetőséget, hogy a korábbi  nagydíjasként egyéni kiállítással térhetett vissza a Székelyföldi Grafikai Biennáléra és röviden a bemutatott tárlatról, valamint az alkotások mögött meghúzódó gondolatokról is beszélt. 

A Distinguishing Marks (Megkülönböztető jegyek) című kiállítás október 29-ig látogatható a sepsiszentgyörgyi Lábasházban.

A 9. Székelyföldi Grafikai Biennálé eseménysorozata október 2-án folytatódik Sepsiszentgyörgyön. 18 órától az Erdélyi Művészeti Központban nyílik meg a Biennálé központi, sepsiszentgyörgyi kiállítása, ahol sor kerül a G9 díjátadó ünnepségére is.

Két kiállítással folytatódott a 9. Székelyföldi Grafikai Biennálé eseménysorozata Csíkszeredában

Két kiállításmegnyitóval folytatódott szeptember 30-án a Székelyföldi Grafikai Biennálé eseménysorozata Csíkszeredában. A Csíki Székely Múzeumban elsőként a Kolozsvári Művészeti és Design Egyetem Grafikai tanszékének Egy és sokszoros című tárlata nyílt meg, majd ezt követte a biennálé hivatalos csíkszeredai megnyitója. A G9 ezen kiállításán 28 ország 126 alkotójának munkái kerültek a közönség elé. 

Egy és sokszoros: száz év művészettörténeti öröksége, több generáció grafikái

A délután első eseményeként  a Kolozsvári Művészeti és Design Egyetem Grafika Tanszékének Egy és sokszoros című kiállítása nyílt meg. A tárlat az intézmény fennállásának centenáriumi évében egyszerre tekint vissza a grafikaoktatás hagyományaira és mutatja meg a műfaj folyamatos megújulását. 

A kiállítás egykori és jelenlegi grafikatanárok, -hallgatók, valamint Kolozsváron képzett művészek alkotásait hozta közös térbe. A bemutatott művek technikai sokfélesége a rézkarctól és a litográfiától  a fametszeten, a szitanyomaton és a linómetszeten át számos grafikai eljárást ölel fel. 

A tárlat ugyanakkor az egyetem Grafikai Tanszékének az 1960-as évektől épülő archívumára is reflektál. A jelentős grafikai-, rajz-, plakát- és fotógyűjtemény nem csupán egy intézmény történetének dokumentuma, hanem annak is lenyomata, hogyan változott a grafikai gondolkodás és képalkotás az elmúlt évtizedek során.

A kiállítást Ferencz S. Apor, a 9. Székelyföldi Grafikai Biennálé kurátora és dr. Cristian Opriș grafikusművész, egyetemi docens nyitotta meg. 

28 ország alkotói a csíkszeredai kiállításon

Az Egy és sokszoros megnyitóját követően került sor a 9. Székelyföldi Grafikai Biennálé hivatalos, csíkszeredai megnyitójára is, ugyancsak a Csíki Székely Múzeumban. 

A G9 hívószava a TORZULÁS, amely a fizikai alakváltozástól a pszichológiai elmozduláson át az értékrendi és metaforikus elferdülésig számos értelmezési lehetőséget hordoz. A biennálé felhívása nem egyetlen meghatározott vizuális irányt jelölt ki, hanem olyan nyitott gondolati teret teremtett, amelyben az alkotók saját tapasztalataikon és vizuális nyelvükön keresztül vizsgálhatták a torzulás különböző formáit. 

A felhívás minden korábbinál nagyobb érdeklődést váltott ki: a nyolchetes pályázati időszak alatt 71 ország 1034 művésze összesen 2195 alkotást küldött be. A szakmai zsűri válogatása nyomán a csíkszeredai kiállításon 28 ország 126 alkotójának munkái kerültek közönség elé. 

A megnyitón Sógor Enikő, Csíkszereda alpolgármestere a művészet párbeszéd-teremtő erejéről beszélt. Mint fogalmazott, ez a párbeszéd egyszerre jön létre a világ különböző országaiból érkező és a helyi alkotók, az eltérő művészi megközelítések, Csíkszereda és Sepsiszentgyörgy kulturális közösségei, valamint az alkotások és a nézők között. Hangsúlyozta: a valódi párbeszéd akkor válik termékennyé, amikor a másik gondolata tovább dolgozik bennünk, és új gondolatokat vagy akár cselekvést indít el.

Prof. dr. Erőss István, a Magyar Képzőművészeti Egyetem rektora a biennálé eddigi útját és nemzetközi szerepét helyezte tágabb összefüggésbe. Felidézte a rendezvény indulását, majd arra mutatott rá, hogy az elmúlt kilenc kiadás során egy olyan nemzetközi művészeti kapcsolatrendszer alakult ki körülötte, amelyben a Székelyföldi Grafikai Biennálé mára megtalálta saját helyét. Megfogalmazása szerint létrejött egy globális művészeti erőtér, amelybe a biennálé is bekapcsolódott, és felírta magát a nemzetközi grafikai események sorába.

Beszédében arra is kitért, hogy Székelyföld számára a kultúra az egyik legfontosabb érték, amelyet a világ felé felmutathat. Ennek kapcsán nemcsak a rendezvény jelenlegi szakmai eredményeire irányította a figyelmet, hanem annak hosszú távú hatására is: arra a kérdésre, hogy tíz vagy húsz év múlva milyen nyomot hagyhat a biennálé a régió kulturális életében és milyen hatással lehet azokra a fiatalokra, akik ma találkoznak az itt bemutatott kortárs művészettel.

A tárlat szakmai koncepcióját Ferencz S. Apor, a biennálé kurátora ismertette. Arra hívta fel a figyelmet, hogy a torzulás a kortárs grafikában nem pusztán formai elferdülés, hanem összetett kifejezőeszköz. A valóság szándékos átalakítása új perspektívákat nyithat, miközben a megszokott értelmezési keretek újragondolására késztetheti a nézőt.

Mint fogalmazott, a bemutatott alkotások nem feltétlenül egy torzult világ képei. Sokkal inkább azt vizsgálják, hogyan válik a világ képpé és miként változik meg ez a kép attól a pillanattól kezdve, hogy érzékeljük, értelmezzük, megformáljuk és továbbadjuk. 

A torzult kép nem feltétlenül távolít el bennünket a valóságtól. Bizonyos esetekben éppen közelebb vihet hozzá. Megmutathat valamit, amit a szabályos, megszokott formák elfednek. – hangsúlyozta Ferencz S. Apor

Lénárt Tamás művészettörténeti összefüggésben közelítette meg a témát. Rámutatott arra, hogy a torzulás különböző korszakokban más és más szerepet töltött be: a prehisztorikus ábrázolások spirituális jelentésétől és az ókori egyiptomi képi hierarchiától a manierizmus tudatos formaalakításán keresztül egészen a modern és kortárs művészet valóságértelmezéséig. 

Kiemelte a grafika sajátos szerepét is, amely különösen alkalmassá teszi a műfajt a torzítás gondolatának megjelenítésére. A grafikai eljárások természetükből fakadóan alakítják, közvetítik és újrarendezik az ábrázolt valóságot. A metszés, a maratás, a nyomtatás, a rétegek és a ritmus mind részei annak a folyamatnak, amelynek során az eredeti látvány új vizuális formává alakul.

A kiállított alkotásokban a torzulás számos értelmezése jelent meg. Egyes művek az emberi test, az identitás és a személyiség rétegzettségét vizsgálták, mások a természet és az épített környezet átalakulására, társadalmi vagy ökológiai kérdésekre reflektáltak. Az absztrakt alkotások egy része pedig addig bontotta le a valóság felismerhető elemeit, amíg maga a referencia is bizonytalanná vált.

Lénárt Tamás a művészet cselekvő erejére is kitért. „A képzelőerő az a végvár, ami felett örök a hatalma az alkotónak. A jövő egzisztenciális szorongása ellen a legnagyobb lázadás és leghatásosabb aktivizmus az alkotás” – fogalmazott.

A 9. Székelyföldi Grafikai Biennálé csíkszeredai kiállítása egyszerre mutatta meg a kortárs grafika technikai sokféleségét és azt a rendkívül tág gondolati mezőt, amelyben a műfaj napjainkban működik. A hagyományos magas-, mély- és síknyomás mellett digitális printek, fotográfiát és kollázst ötvöző vegyes technikák, valamint kísérleti grafikai megoldások is helyet kaptak.

A TORZULÁS ebben a közegben nem végállapotként, hanem folyamatként jelent meg: a látás, a gondolkodás és a valósághoz való viszony folyamatos újrarendezésének lehetőségeként. A bemutatott munkák nem egyetlen választ kínáltak, hanem különböző kulturális, társadalmi és személyes tapasztalatokból kiindulva közelítettek ugyanahhoz a kérdéskörhöz.

A csíkszeredai kiállítás november 29-ig látogatható a Csíki Székely Múzeumban.

A 9. Székelyföldi Grafikai Biennálé eseménysorozata október 1-jén Sepsiszentgyörgyön folytatódik: 18 órától a Lábasházban Marco Trentin olasz művész, a 8. Székelyföldi Grafikai Biennálé nagydíjasa mutatja be Distinguishing marks / Megkülönböztető jegyek című egyéni kiállítását. Október 2-án, pénteken, 18 órától pedig az Erdélyi Művészeti Központban tartják a 9. Székelyföldi Grafikai Biennálé sepsiszentgyörgyi megnyitóját és díjátadó ünnepségét.

Az eseménysorozat Kovászna, Hargita és Maros megyék, a sepsiszentgyörgyi Művészeti Népiskola, a Csíki Székely Múzeum, a Gyergyószárhegyi Kulturális és Művészeti Központ, az Erdélyi Művészeti Központ és a Maros Megyei Múzeum közös szervezésében valósul meg.

A 9. Székelyföldi Grafikai Biennálé valamennyi díjazottja személyesen veszi át elismerését Sepsiszentgyörgyön

Különleges pillanathoz érkezik a 9. Székelyföldi Grafikai Biennálé: a rendezvény történetében első alkalommal valamennyi díjazott személyesen is jelen lesz a sepsiszentgyörgyi díjátadó ünnepségen. A világ különböző országaiból érkező alkotók október 2-án, pénteken, 18 órától veszik át elismeréseiket az Erdélyi Művészeti Központban, ahol egyúttal sor kerül a sepsiszentgyörgyi kiállítás megnyitójára is. 

A G9 idei kiírására 71 ország 1034 művésze válaszolt, 2195 alkotást küldve be. A zsűri döntése nyomán a sepsiszentgyörgyi kiállításon 24 ország 129 művészének 142 alkotása kerül a közönség elé. A díjazott művek technikai és szemléletbeli sokfélesége egyaránt jelzi azt a tág vizuális gondolkodásmódot, amely a kortárs grafika mai lehetőségeit meghatározza.

A 9. Grafikai Biennálé fődíját Akimitsu Tamawake japán alkotó nyerte el Mag című, rézkarc, hidegtű, foltmaratás, chine colle és spit bite technikával készült munkájával.

A Hargita Megye Tanácsa által felajánlott Nagy Imre-díjat Jónás Péter magyarországi alkotó kapja Szigetvár című fametszetéért, míg a Maros Megye Tanácsa által felajánlott Nagy Pál-díjban Szymon Prandzioch lengyel művész részesül A nemtudás felhője és Tervezd meg a pihenést című foltmaratásaiért.

A Kovászna Megye Tanácsa által felajánlott Plugor Sándor-díjat Françoise Legris kanadai alkotó nyerte el Carlos, Hélène és Michel című litográfiáival. MAMŰ Társaság díját Laviv Laura magyarországi művész Üldöztetés című munkájáért, a Gyergyószárhegyi Művésztelep díját Diana Drăgan-Chirilă romániai alkotó Liminális topográfiák 2 című művéért kapja.

A Partium-díjban Nagy Réka romániai művész részesül Csapda II című hidegtű és mezzotinto technikával készült alkotásáért, a Pulzus Művésztelep díját Toldi Flóra magyarországi alkotó kapja Torzul I–II–III című munkájáért. A Magyar Képzőművészeti Egyetem díját Malgorzata Jozefowicz lengyel művész Ne felejts el minket című alkotása nyerte el, míg az Eszterházy Károly Egyetem Vizuális díját Henryk Krolikowski lengyel alkotó Mi című linómetszetéért veheti át.

Október 2-án, pénteken, 18 órától az Erdélyi Művészeti Központban tartják a 9. Székelyföldi Grafikai Biennálé sepsiszentgyörgyi megnyitóját és díjátadó ünnepségét.

Az eseményen beszédet mond Tamás Sándor, Kovászna Megye Tanácsának elnöke, Bíró Barna Botond, Hargita Megye Tanácsának elnöke és Kelemen Hunor, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség elnöke. A kiállítást Ferencz S. Apor, a biennálé kurátora és Túros Eszter művészettörténész nyitja. Az ünnepségen jelen lesz Csuzy Fanni, Magyarország Csíkszeredai Főkonzulátusának külgazdasági attaséja is.

A díjátadó ezúttal különösen erőteljesen jeleníti meg azt a nemzetközi párbeszédet, amely az elmúlt évek során a Székelyföldi Grafikai Biennálé egyik meghatározó sajátosságává vált. Japánból, Kanadából, Lengyelországból, Magyarországról és Romániából érkeznek azok az alkotók, akiknek munkáit a szakmai zsűri az idei biennálé díjaival ismeri el. Az, hogy mindannyian személyesen találkoznak Sepsiszentgyörgyön, egyszerre jelzi a rendezvény nemzetközi beágyazottságát és azt a kapcsolatrendszert, amelyet a biennálé az elmúlt kilenc kiadás során felépített.

Az idei TORZULÁS téma a kortárs valóság érzékelésének bizonytalanságára, az emberi észlelés törékenységére, a társadalmi és politikai nyomásokra, a történelmi narratívák változékonyságára és az igazság instabilitására irányítja a figyelmet. A kiállításra beválogatott és díjazott munkák nem lezárt válaszokat kínálnak ezekre a kérdésekre, hanem különböző nézőpontokat és vizuális értelmezési lehetőségeket állítanak egymás mellé.

A biennálé következő napjainak programja

Szeptember 29-én, 12:30 órától Csíkszeredában, a Nagy István Művészeti Középiskola aulájában megnyílik Orosz Anna Visszhangok a rendszerben című kiállítása. A tárlat az egyéni tapasztalat, a környezet, valamint a különböző társadalmi rendszerek közötti kapcsolatok felől közelít a biennálé által felvetett kérdésekhez.

Szeptember 30-án, 17 órától a Csíki Székely Múzeumban nyílik meg a Kolozsvári Képzőművészeti és Formatervezési Egyetem Grafika Tanszékének Egy és sokszoros című kiállítása. A tárlat az egyetem fennállásának centenáriumi évében egykori és jelenlegi tanárok, hallgatók, valamint Kolozsváron képzett művészek munkáit hozza közös térbe.

Ezt követően, szeptember 30-án, 18 órától kerül sor a 9. Székelyföldi Grafikai Biennálé csíkszeredai kiállításának megnyitójára, ugyancsak a Csíki Székely Múzeumban. A tárlaton 28 ország 126 alkotójának munkái lesznek láthatók, amelyek eltérő kulturális, társadalmi és személyes tapasztalatokból kiindulva közelítenek az idei biennálé központi témájához, a TORZULÁSHOZ.

A rendezvénysorozat október 1-jén, 18 órától Sepsiszentgyörgyön folytatódik, a Lábasházban. Itt Marco Trentin olasz művész, a 8. Székelyföldi Grafikai Biennálé nagydíjasa mutatja be Distinguishing marks / Megkülönböztető jegyek című egyéni kiállítását.

A 9. Székelyföldi Grafikai Biennálé programsorozatával ismét olyan találkozási teret hoz létre, ahol a grafika nem pusztán technikaként, hanem önálló gondolkodásmódként jelenik meg: a jelen értelmezésének, a kérdésfelvetésének és a világra adott reflexióknak saját vizuális nyelveként. A díjazott alkotók együttes jelenléte pedig különösen láthatóvá teszi azt, amit a biennálé kezdettől fogva képvisel: Székelyföld úgy tud bekapcsolódni a kortárs nemzetközi művészeti párbeszédbe, hogy közben maga is annak találkozási pontjává válik.

Az eseménysorozat Kovászna, Hargita és Maros megye, a sepsiszentgyörgyi Művészeti Népiskola, a Csíki Székely Múzeum, a Gyergyószárhegyi Kulturális és Művészeti Központ, az Erdélyi Művészeti Központ és a Maros Megyei Múzeum közös szervezésében valósul meg.

Szeptember végén és október elején Csíkszereda és Sepsiszentgyörgy kiállítóterei ismét a kortárs grafika nemzetközi párbeszédének adnak otthont

Nemsokára kezdetét veszi a 9. Székelyföldi Grafikai Biennálé eseménysorozata. A biennálé megnyitójára, díjátadó ünnepségére és kísérő rendezvényeire szeptember 24-e és október 2-a között kerül sor Csíkszeredában és Sepsiszentgyörgyön. A rendezvénysorozat idén is arra hívja fel a figyelmet, hogy a grafika nem pusztán egy művészeti technika, hanem önálló gondolkodásmód: a jelen értelmezésének, kérdésfeltevéseinek és a világra adott reflexióknak sajátos, vizuális nyelve. 

A 9. Székelyföldi Grafikai Biennálé díjátadó ünnepségét október 2-án, pénteken, 18 órától tartják Sepsiszentgyörgyön, az Erdélyi Művészeti Központban. A kiállításon 24 ország 129 művészének 142 alkotása lesz látható.

Kovászna, Hargita és Maros megyék közös elhatározása hívta életre a Székelyföldi Grafikai Biennálét azzal a céllal, hogy régiónk alkotói és művészeti jelenléte láthatóvá váljon a kortárs vizuális kultúra térképén. A biennálé az elmúlt évek során azonban túlmutatott ezen a kezdeti szándékon: olyan nemzetközi művészeti fórummá nőtte ki magát, amelyen különböző kulturális tapasztalatok, alkotói attitűdök és vizuális gondolkodásmódok találkoznak. 

A kilencedik alkalomhoz érkező biennálé témája a TORZULÁS, amely különösen aktuális kérdéseket állít a kortárs művészeti gondolkodás középpontjába. Jelenthet fizikai alakváltozást, pszichológiai elmozdulást, de értékrendi, erkölcsi vagy metaforikus elferdülést is. 

A biennálé pályázati felhívása arra ösztönözte az alkotókat, hogy a kortárs vizuális nyelv eszköztárát használva reflektáljanak az emberi észlelés törékenységére, a társadalmi és politikai nyomásokra, a történelmi narratívák változékonyságára, valamint az igazság instabilitására. 

A felhívásra 1034 művész küldte el 2195 pályművét a  világ 71 országából, ami ismételten jelzi a Székelyföld Grafikai Biennálé nemzetközi beágyazottságát és szakmai súlyát. A zsűri válogatása nyomán létrejött kiállítás a kortárs grafika sokféle irányzatát és vizuális nyelvét mutatja be: Csíkszeredában 28 ország 126 alkotójának munkái lesznek láthatók, Sepsiszentgyörgyön 24 ország 129 művészének 142 alkotása kerül a közönség elé. 

Csíkszeredai események: 

A biennálé eseménysorozata szeptember 24-én, 18 órától kezdődik Csíkszeredában, a Csíki Mozi Galériában, ahol Ryszard Kaja Plakat-Polska című kiállítása nyílik meg. A tárlat egy olyan alkotói világba kínál betekintést, amelyben a grafika a kulturális emlékezet, a vizuális közlés és az egyéni művészi látásmód hordozójává válik. 

Szeptember 29-én, 12:30 órától a Nagy István Művészeti Középiskola aulájában nyílik meg Orosz Anna Visszhangok a rendszerben című kiállítása. A tárlat újabb nézőponttal egészíti ki a biennálé programját, az egyéni tapasztalatra, a környezetre, valamint a különböző társadalmi rendszerek közötti kapcsolatokra irányítja a figyelmet. 

Szeptember 30-án, 17 órától kerül sor a Kolozsvári Képzőművészeti és Formatervezési Egyetem Grafika Tanszékének Egy és sokszoros című kiállítás-megnyitójára a Csíki Székely Múzeumban. A kiállítás az egyetem fennállásának centenáriumi évében arra vállalkozik, hogy megvizsgálja, miként tudott a grafika a plasztikai kísérletezés, a konceptuális kutatás és a vizuális kommunikáció fontos eszköze maradni, miközben a tanszék oktatási programjának is meghatározó részét képezi. 

A kiállítás egykori és jelenlegi tanárok, hallgatók, valamint Kolozsváron képzett művészek munkáit hozza közös térbe. 

Ezt követően, szeptember 30-án, 18 órától kerül sor a 9. Székelyföldi Grafikai Biennálé csíkszeredai megnyitójára, ugyancsak a Csíki Székely Múzeumban. A kiállítás a kortárs grafikai sokféleségét és nemzetközi kiterjedtségét kapcsolja össze, amelyek eltérő kulturális és társadalmi tapasztalatokból kiindulva reflektálnak jelen világunk torzulásaira.   

 

Sepsiszentgyörgyi események:

A biennálé sepsiszentgyörgyi eseménysorozata október 1-jén, 18 órától veszi kezdetét a Lábasházban, ahol Marco Trentin olasz művész, a 8. Székelyföldi Grafikai Biennálé nagydíjasa mutatja be Distinguishing marks/Megkülönböztető jegyek című egyéni kiállítását. A tárlat címének fogalmi alapját a személyazonosítás és a felismerés gyakorlata adja: azok a jegyek kerülnek a középpontba, amelyek alapján egy személy beazonosíthatóvá válik és amelyek különböző nyilvántartásokban, azonosító okmányokon kerülnek rögzítésre.  

A programsorozat fő mozzanatára október 2-án, pénteken, 18 órától kerül sor az Erdélyi Művészeti Központban, ahol a 9. Székelyföldi Grafikai Biennálé sepsiszentgyörgyi megnyitóját és díjátadó ünnepségét tartják. A kiállításon 24 ország 129 művészének 142 alkotása lesz látható.

A 9. Székelyföldi Grafikai Biennálé ismét azt bizonyítja, hogy a kortárs művészet képes olyan közös nyelvet létrehozni, amelyben a különböző kultúrák és tapasztalatok nem eltávolodnak egymástól, hanem párbeszédbe kerülnek. A TORZULÁS témája ebben a közegben nem lezárt állítás, hanem nyitott kérdés: arra hívja a nézőt, hogy vizsgálja meg saját észlelésének határait, a valóságról alkotott képet, valamint azokat a társadalmi és kulturális folyamatokat, amelyek állandóan alakítják a körülöttünk lévő világot. 

A biennálé nemzetközi mivolta egyúttal Székelyföld kulturális erejét is láthatóvá teszi. A résztvevő művészek sokfélesége és a létrejövő szakmai párbeszéd azt igazolja, hogy egy valódi kulturális centrum nem feltétlenül földrajzi méretéből, hanem gondolati nyitottságából, kapcsolatrendszeréből és szellemi teljesítményéből nyeri erejét. 

Az eseménysorozat Kovászna, Hargita és Maros megye, a sepsiszentgyörgyi Művészeti Népiskola, a Csíki Székely Múzeum, a Gyergyószárhegyi Kulturális és Művészeti Központ, az Erdélyi Művészeti Központ és a Maros Megyei Múzeum közös szervezésében valósul meg. 

A G9 zsűrijének tagjai

Renata Darabant (AT)

Renata Darabant képzőművész, művészetpedagógus és kulturális szervező, akinek tevékenysége a sokszorosító grafika, a tudásátadás és a nemzetközi művészeti együttműködések metszéspontjában bontakozik ki.

Nagyváradon született, tanulmányait a Bécsi Alkalmazott Művészeti Egyetemen, valamint a Tokiói Művészeti Egyetemen végezte. Művészeti gyakorlatának alapját a mélynyomás, a fotógravűr és a japán fametszés képezi. A műhelyt nem pusztán az alkotás helyszíneként értelmezi, hanem olyan térként, ahol az anyaggal való közvetlen találkozás révén tudás, tapasztalat és szakmai párbeszéd jön létre.

A bécsi Druckwerk Wien grafikai műhely vezetője, emellett a Bécsi Képzőművészeti Akadémia Képzőművészeti Intézetének Központi Metszetmélynyomó Műhelyét irányítja. Oktatói munkájában a történeti és fenntartható grafikai technikák örökségét kapcsolja össze a kortárs művészeti gondolkodással és alkotói gyakorlattal.

Művészeti és pedagógiai tevékenysége mellett alapítója a The Print Fest nemzetközi grafikai platformnak, amely Európa-szerte kapcsol össze művészeket, intézményeket és szakmai közösségeket. Ennek, az Európai Unió támogatásával megvalósuló kezdeményezésnek évente más-más művészeti akadémia ad otthont. Legújabb projektje, a ditto.press, művészkönyvek és művészi kiadványok létrehozására épülő kiadói platform, amelynek keretében jelenleg fiatal alkotókkal dolgozik az első kiadvány megvalósításán.

Munkássága következetesen túllép a nemzeti határokon, miközben elkötelezetten dolgozik azon feltételek megteremtésén és fenntartásán, amelyek lehetővé teszik az alkotást, a gondolkodást és a valódi szakmai kapcsolódásokat.

Dr. Vidhyasagar Upadhyay (IN)

Dr. Vidhyasagar Upadhyay (India) festőművész, grafikus, művészetpedagógus és művészetszervező. 1948-ban született Partapurban, Radzsisztán államban. Festészetből szerzett mesterdiplomát 1970-ben az Udaipuri Egyetemen, majd 1996-ban a Sukhadia Egyetemen doktori fokozatot. 1978 és 2007 között egyetemi oktatóként, tanszékvezetőként és professzorként tevékenykedett a festészet és a sokszorosító grafika területén.

Művészeti munkásságát számos rangos elismeréssel jutalmazták. Többek között elnyerte az Indiai Nemzeti Képzőművészeti Akadémia (Lalit Kala Akademi) Nemzeti Díját, valamint több országos képzőművészeti díjat és ösztöndíjat. A radzsisztáni kormány külön kitüntetésben részesítette a művészeti oktatás területén végzett kiemelkedő tevékenységéért.

Pályafutása során több mint négy évtizeden át meghatározó szereplője volt az indiai kortárs művészeti életnek. Egyéni kiállításai India vezető művészeti intézményeiben és galériáiban valósultak meg, többek között Újdelhiben, Mumbaiban, Jaipurban, Ahmedabadban, Barodában és Franciaországban is. Munkáival számos nemzetközi kiállításon és biennálén képviselte Indiát: Japánban, Bangladesben, Németországban, Spanyolországban, Magyarországon és az Egyesült Királyságban.

Jelenleg Jaipurban él és alkot. Munkásságában a festészet és a grafika hagyományait ötvözi a kortárs vizuális gondolkodással, miközben jelentős szerepet vállal a nemzetközi művészeti kapcsolatok építésében és a művészeti oktatás fejlesztésében.

Prof. dr. Erőss István (HU)

Erőss István 1995-ben szerzett diplomát a Magyar Képzőművészeti Egyetem grafika szakán. Tanulmányait rangos nemzetközi intézményekben folytatta, többek között a Bécsi Képzőművészeti Akadémián, a Hágai Királyi Művészeti Akadémián és a Marseille-i Képzőművészeti Egyetemen. 2009-ben művészeti doktori (DLA) fokozatot szerzett, 2015-ben pedig egyetemi tanári kinevezést kapott.

Az egri Eszterházy Károly Egyetem Vizuális Művészeti Intézetének professzora, 2021 augusztusa óta pedig a Magyar Képzőművészeti Egyetem rektora.

Művészeti és oktatói pályáját kiterjedt nemzetközi jelenlét jellemzi. Számos szakmai tanulmányúton vett részt a világ távoli térségeiben: ötször járt Afrikában és több mint ötven alkalommal Ázsiában, meghívott művészként, kiállítóként, előadóként, kurátorként, valamint nemzetközi művésztelepek és szimpóziumok szervezőjeként volt jelen.

A SZEGMENS nemzetközi cserekiállítás-sorozat létrehozója és szervezője, amelynek eseményeit Magyarországon és több ázsiai országban rendezték meg. Alkotói tevékenysége számos műfajt felölel: a sokszorosító grafikától az installációművészeten át a szobrászatig.

Tíz éven át a gyergyószárhegyi KorkéP Nemzetközi Művésztelep egyik szervezője volt. Emellett kezdeményezője és szakmai tanácsadója a 2010-ben alapított Székelyföldi Grafikai Biennálénak, amely azóta a térség egyik legjelentősebb nemzetközi grafikai seregszemléjévé vált.

Iulia Mirică (RO)

Iulia Mirică (szül. 2000, Bukarest) képzőművész és tervező grafikus, akinek alkotói gyakorlata a narratív rajz, az illusztráció és a művészkönyv határterületein bontakozik ki. 2025 óta a Romániai Képzőművészek Szövetségének, 2026 óta pedig a Bukaresti Illusztrátorok Klubjának tagja. Független alkotóként, valamint a média- és kulturális szférában dolgozó szakemberként egyaránt aktív. Alap- (2022) és mesterfokozatú (2024) tanulmányait a Bukaresti Nemzeti Művészeti Egyetem Grafika Tanszékén végezte. Művészeti tevékenységének középpontjában a tusrajz és a művészkönyv áll. Munkáiban az emlékezetet, mint az érzékelés és az újraértelmezés folyamatos, aktív folyamatát vizsgálja. A rajzot tudatosan lassú és ismétlődő alkotói gyakorlatként értelmezi, többnyire sorozatokban dolgozik, amelyekben a kép fragmentáltsága az észlelés bizonytalanságát és változékonyságát tükrözi.

Művei olyan kiállításokon szerepeltek, mint a Timpul (ab)sorbit(Elite Art Gallery, 2025), a Contemporary Drawing in Romania(Scemtovici & Benowitz Gallery, 2024) vagy az Unsaved Stories(Galeria Laborna, 2024).

2019 óta szabadúszóként dolgozik, elsősorban illusztrációs és kiadványtervezési projekteken. Különösen érdekli a narratív illusztráció és a könyvek vizuális felépítése. Munkái gyakran irodalmi szövegekből vagy kulturális jelentőségű témákból indulnak ki és minden esetben alapos kutatási és vizuális koncepció-alkotási folyamat előzi meg a kivitelezést. Ennek köszönhetően alkotásai túlmutatnak az illusztráció közvetlen funkcióján és önálló narratív rétegekkel gazdagodnak.

2023 óta aktív együttműködője az Atelierul de Graficăműhelynek, amely számos jelentős bukaresti kulturális projekt megvalósításában vesz részt. Ennek keretében több kulturális kiadvány – köztük az Örmény Kulturális Központ számára készített emlékkötetek és kiállítási katalógusok – létrehozásában működött közre, valamint tagja a Bucharest Graphic Days fesztivál szervezőcsapatának, ahol a rendezvény grafikai arculatának és vizuális anyagainak elkészítésében vesz részt. A Bucharest Graphic Days Románia egyik, kizárólag a grafikai művészetnek szentelt platformja, amely évente kiállításokkal, workshopokkal és konferenciákkal hozza össze a hazai és nemzetközi művészeket és tervezőket.

Ezzel párhuzamosan 2022 óta a PRO TV munkatársa, ahol junior grafikai tervezőből vezető hírgrafikai tervezővé lépett elő. Munkája során televíziós hírműsorok és egyéb produkciók statikus és animált grafikai elemeit készíti és koordinálja, vizuális arculatokat és grafikai csomagokat fejlesztve egy élő televíziós környezet magas szakmai és technikai követelményei között.

Ferencz S. Apor (RO)

1975-ben született Csíkszeredában. Tanulmányait ugyanitt, a Nagy István Művészeti Középiskolában végezte, majd 1996–2001 között a Bukaresti Nemzeti Képzőművészeti Egyetemen tanult. Több szakmai szervezet tagja: a Romániai Képzőművészek Szövetségének, a Barabás Miklós Céhnek, a budapesti Caffart Képzőművészeti Egyesületnek és a MAMŰ Társaságnak. Számos kiállításnak és szakmai rendezvénynek volt kurátora/társkurátora, többek között a Pesti Vigadóban, a budapesti Műcsarnokban, az Erdélyi Művészeti Központban vagy a Csíki Székely Múzeumban. 2017-től a Sepsiszentgyörgyön és Csíkszeredában megrendezett nemzetközi Székelyföldi Grafikai Biennálé szakmai vezetője.

Művészetében főként saját létének és környezetének problémáit dolgozza fel, személyes hangvételű munkáiban hangsúlyosan jelen van az emlékezet rétegeinek vizsgálata is. Sokszor privát tárgyaiból, családi fotóiból installál, kollázsol vagy újraértelmez. Munkásságában gyakran jelennek meg társadalomkritikai elemek, de ugyanúgy helyet kap a humor és az ironikus hangvétel is. Eszköztárában fontos szerephez jut a talált tárgy és olykor beemeli a „provinciája” tárgyi kultúrájának egy-egy elemét is.

Szakmai elismerései között szerepel a Communitas Alapítvány alkotói ösztöndíja (2003, 2010), a Budapest Galéria ösztöndíja (2006, 2019), a NKÖM és az Illyés Közalapítvány Hollósy Simon-ösztöndíja (2006), a Barcsay-díj (2011), a II. Székelyföldi Grafikai Biennále különdíja (2012), a Magyar Művészeti Akadémia hároméves művészeti ösztöndíja (2021–2024) és számos NKA alkotói támogatás. Szülővárosában él és alkot.

Dr. Beáta Bordás (RO)

Dr. Bordás Beáta művészettörténész 1986-ban született Sepsiszentgyörgyön. Tanulmányait Kolozsváron végezte a Babeș–Bolyai Tudományegyetemen, ahol 2013-ban szerezte meg a történelemtudományok doktora fokozatot. 2016-2021 között a Kolozsvári Művészeti Múzeum muzeológusa és kurátora, 2021 nyarától a sepsiszentgyörgyi Erdélyi Művészeti Központ vezetője. Kutatási területei a 19–20. századi erdélyi képzőművészet  és a historizmus kori erdélyi építészet. Számos önálló kötete és tanulmánya jelent meg az erdélyi képzőművészetről és épített örökségről. 

Kurátori munkájával, kutatásaival és publikációival jelentős mértékben hozzájárult Erdély művészeti és épített örökségének feltárásához, értelmezéséhez és népszerűsítéséhez.



Hasznos tudnivalók: a művek postázása

Amennyiben a zsűri beválogatta a pályaművet a 9. Székelyföldi Grafikai Biennálé második fordulójába, az eredeti alkotást postai úton vagy személyesen kell eljuttatni a biennáléra.
Kérjük, hogy a grafikák:
– a nemzetközi grafikai szabványok szerint számozva és szignálva legyenek
– képkeret és paszpartu nélkül, mappában vagy hengerben kerüljenek elküldésre.
További részletek a pályázati felhívásban.

A biennáléra beválogatott alkotások, 2026

A nagyszámban benevezett művek magas szakmai színvonala alapján a zsűri a biennálé törzsanyagába 267 műalkotást válogatott be. Ezek online formában elérhetővé válnak a biennálé honlapján, fizikai valójukban megtekinthetőek lesznek a biennálé kiállításain, illetve a biennálé katalógusában is helyet kapnak. 

A 9. Székelyföldi Grafikai Biennálé beküldési határideje május 11-én éjfélkor zárult, majd ezt követően került sor a zsűrizés első szakaszára május 14–19. között.

A G9 zsűrijét a szakma nemzetközileg elismert képviselői alkotják: Iulia Mirica bukaresti grafikus és illusztrátor,  Prof. dr. Erőss István, a Magyar Képzőművészeti Egyetem rektora, Darabant Renata-Brigitte képzőművész, a bécsi Képzőművészeti Egyetemen tanára, Phd. Upadhyay Vidhyasagar indiai képzőművész, dr. Bordás Beáta, művészettörténész, a sepsiszentgyörgyi Erdélyi Művészeti Központ vezetője és Ferencz S. Apor képzőművész, a biennálé kurátora.

A beválogatott munkák listája: 

Azonosító Név Alkotás neve Ország
5169 Ács Petra Entangled Spectrum I. HU Magyarország
4418 Adam Czech The Iliad and the Odyssey 1a PL Lengyelország
4438 Adele Mikaelian “Mysterious nature of trees” AM Örményország
4607 ADRIAN Sandu WEDDING PHOTO RO Románia
4843 Adrian Schicha Living in the Forest, IV PL Lengyelország
5343 Agata Ciesielska-Shovkun Everyday Receipt PL Lengyelország
5082 Agata Dworzak-Subocz Synergy_24 PL Lengyelország
5430 Agata Gertchen Watch Your Step _color PL Lengyelország
4421 Agata Hamilton Entangled PL Lengyelország
4801 Agnieszka Lech-Bińczycka The Source (in tribute to A. Rodin) PL Lengyelország
4820 Agnieszka Półrola LOCUS LATENS I PL Lengyelország
4557 AKIMITSU TAMAWAKE Seed JP Japán
4464 Aksorn Khumchaem Withered TH Thaiföld
4662 Alberto Balletti Watery eyes IT Olaszország
4814 Aleksa Žunić Ćaletov džemper RS Szerbia
5405 Aleksandra Lasoń Limbo I PL Lengyelország
4879 ALEXANDER TODOROV Irgendwie, irgendwo, irgendwann III FR Franciaország
5125 Alexandru Moga Cine sunt când nu mă uit? RO Románia
4788 Alicja Habisiak-Matczak Towards the Sky I PL Lengyelország
4765 Ana Vivoda Fragments of morning 2 HR Horvátország
4583 André Berger “Marsh” State Proof I (“Charco” P.E. I) BR Brazília
5035 Andrea Moračanin L3a RS Szerbia
4719 Andrei Neciu „Happy Ritual” RO Románia
4699 Andrew Rice CHALLENGE LOST FUTURES US Amerikai Egyesült Államok
4932 Aneta Mierzwa (IM)PERMANENCE I PL Lengyelország
5164 Anna Rendecka Disappearing (Bogdan, II) PL Lengyelország
4482 Anna Trojanowska SLEEP SPINDLES_05 PL Lengyelország
5050 Antal István Préda AT Ausztria
5331 Antonia Reber Confertus III DE Németország
5331 Antonia Reber Confertus IV DE Németország
4806 Anusorn Chaiyu Memory space within the mind TH Thaiföld
5115 Áron Dimén Torzulás 2 HU Magyarország
4487 Arpan Sadhukhan Death is nothing but love IN India
4560 Aswin John Gaslighting – 1 GB Egyesült Királyság
4560 Aswin John Scream – 1 GB Egyesült Királyság
4824 AUGUSTO Sampaio White weapon: to cut, to hit, to stab; #2 BR Brazília
5020 Baranyai (b) András Navigator HU Magyarország
5361 Barna Mónika Mint kibelezett hal HU Magyarország
5107 Barta János Burster – Atlanta, Earth – 5 April 2996 HU Magyarország
4396 Beata Cedrzyńska PODOBLIZNY I PL Lengyelország
5168 Berentz Péter Mimikri HU Magyarország
4651 Binita Bandyopadhyay Scratched Enough (I) IN India
5176 Bodor Anikó Röptetés mező fölött HU Magyarország
4882 Boros Mátyás Akadályozott állat (1) HU Magyarország
4882 Boros Mátyás Akadályozott állat (3) HU Magyarország
4882 Boros Mátyás Akadályozott állat (4) HU Magyarország
4857 BRAULIO ALBERTO CAMACHO HERRERA EL CARNAVAL DE LAS ANIMAS MX Mexikó
5263 Bugyi István Titkolt Rutin HU Magyarország
4702 Cecilia Enberg Time travel between dimensions (Tidsresan mellan d SE Svédország
4780 Chakkaphan Chitphimai Dancing in the light TH Thaiföld
4536 Chatchawan Amsomkid Eight Hands, One Silence No. 2 TH Thaiföld
4863 Csomós Zoltán Megvilágosodás előtt HU Magyarország
4572 Daniela Savini Like water IT Olaszország
5129 Daria Rotar Ce am cusut și am descusut RO Románia
4766 Darina Peeva Distortion 2 BG Bulgária
5429 DARIUSZ ZATOKA Monolith PL Lengyelország
5403 Darya Hancharova The inside constellation 4 PL Lengyelország
4390 Deborah Chapman Exil de une seule nuit CA Kanada
4594 Derek Michael Besant objects in water #1 CA Kanada
4594 Derek Michael Besant objects in water #3 CA Kanada
5022 Devon Stackonis You, Me, and the Moon (part II) PL Lengyelország
4856 Diana Drăgan-Chirilă Topografii liminale 2 RO Románia
5366 Dicső Eszter Nóra Te és én. Köztünk az és viszont… II. HU Magyarország
4845 Dimény András Híd/Pod/Bridge – 2 (i.m. Ioan Aurel Muresan) RO Románia
5392 DIMITAR HRISTEV “Authority” BG Bulgária
5284 Dominika Surmacz scheme_x3 PL Lengyelország
4737 Duet Pawłowski_Uchman Camouflage — Code PL Lengyelország
4621 Eija Piironen Good night and goodbye FI Finnország
4408 Eszter Sziksz Self portrait 2025 stage I. melting ice print US Amerikai Egyesült Államok
4408 Eszter Sziksz Self portrait 2025 stage II. melting ice print US Amerikai Egyesült Államok
4408 Eszter Sziksz Self portrait 2025 stage III. melting ice print US Amerikai Egyesült Államok
5457 Ewa Gzyl the insides of myself PL Lengyelország
5145 Ewa Jaworska H4 PL Lengyelország
5243 Fakri Syahroni The Lord Of Endless Apetite ID Indonézia
4958 Farkas Dormán Vase Diary II. HU Magyarország
5348 Fazakas Eszter Bőrhiba RO Románia
4522 Fekete Boglárka Epíkrizis II. HU Magyarország
4633 Felsmann Tamás Basilica Minor No.171. (Architectural Heritage) HU Magyarország
5001 Forrai Klaudia Biomimetika HU Magyarország
4729 Françoise Legris Carlos CA Kanada
4729 Françoise Legris Hélène CA Kanada
4729 Françoise Legris Michel CA Kanada
4693 Gesztelyi Nagy Zsuzsa Életnek látszó lyuk HU Magyarország
4384 Glenn Thomas The Uninvited Funeral Guest NL Hollandia
4878 Gollowitzer Szabina Táj Fragmentáció (P3) HU Magyarország
4521 GUANCHU ZHU Location CN Kína
4392 GUI JIANG Beautiful Countryside-Cheering for “Village BA” CN Kína
4470 Gun Techaworawitayakoon Good job TH Thaiföld
4439 Guy Langevin En ce ciel CA Kanada
4911 HAász Ágnes Manézs-Levegőkarika 1. In Memoriam Francis Bacon HU Magyarország
4697 Haruko Cho B-cushion crane♯2 JP Japán
5151 Hegedűs Tibor C64_Torzítás_1 HU Magyarország
4900 Henryk Krolikowski Us PL Lengyelország
4601 Hui ZHANG Running – on the beach of dreams CN Kína
5415 Imre Tolnay Space Segment 4-5 HU Magyarország
4926 Ioana Ionescu Omul Roz RO Románia
5066 Ioannis Anastasiou Seven stops before the End GR Görögország
4605 Ireneusz Borowski Western sky PL Lengyelország
4645 Irina Gonzales Sub-espacios interiores PE Peru
5046 Jacek Machowski It was a normal walk… PL Lengyelország
5359 Jagoda Jaworska Everything changes now PL Lengyelország
4873 Jámbor Éva Nehéz percek HU Magyarország
4994 János Biró Parász I HU Magyarország
4749 Jia yu Hou Stone and Spine 1 TW Taiwan
5445 Joanna Janowska-Augustyn Vibrations II PL Lengyelország
5095 Joanna Saloni Untitled PL Lengyelország
4622 Johannes Christopher Gerard Distortion Of Myself NL Hollandia
5387 Jónás Péter Szigetvár HU Magyarország
4494 Jonathan McFadden What Remains US Amerikai Egyesült Államok
5162 Judyta Bernaś ONENESS_09_skin PL Lengyelország
5003 Julia Fijałkowska Awareness PL Lengyelország
5391 Julia Jastrzębska Wagon 16 PL Lengyelország
4870 Julia Rut Hybrid II PL Lengyelország
4768 Kamil Kocurek Armour 1c PL Lengyelország
4771 Kántor József TV adás HU Magyarország
5422 Karol Polak DAWN PL Lengyelország
5104 Karol pomykała Mirage 26/1 PL Lengyelország
5266 Katarzyna Gielecka-Grzemska Message 3 PL Lengyelország
4710 Katarzyna Naworol Support PL Lengyelország
4710 Katarzyna Naworol Area PL Lengyelország
4747 Kelemen Benő Benjámin Deformáció I. HU Magyarország
4402 Kittikawin Prasong Transition area in material no.1 TH Thaiföld
5140 Kolcsar Zsolt Valentine’s Day-The Portraits of Heart Symbol RO Románia
5371 Kónya Kincső Pálma Éntrópia 01 HU Magyarország
4634 Koustav Nag City Without a Home IN India
4915 Kovács Csonga Anikó Egyedülálló (triptichon) SK Szlovákia
4578 Kovács Dóra What we paid HU Magyarország
4559 Kovács Tamás Massacre of the innocents HU Magyarország
5461 Krnács Ágota Gerinctorna a helyes testtartás végett HU Magyarország
4569 Krzysztof Szymanowicz Between-G1 PL Lengyelország
4773 Krzysztof Tomalski Against the grain I PL Lengyelország
5052 Kun Péter Hétköznapi stratégiák V. HU Magyarország
5455 Laviv Laura Persecution HU Magyarország
5156 Le Mai Nguyen-Zaniewska Frozen in Time 3 PL Lengyelország
4783 Léstyán Csaba Dialógus RO Románia
4979 LIU Fu Urban Rhythms Series V CN Kína
5179 Luca De Maria Seconda ombra IT Olaszország
4462 Luis Cabrera El Coyote y La Muerte. (Coyote and Death). ES Spanyolország
5339 Łukasz Koniuszy Memory medium 06 PL Lengyelország
4810 Luo Biwu The Scenery in the Bag 3 CN Kína
5299 Maciej Zdanowicz Maciej Zdanowicz_Sarcophagus L The Gaze Buried II PL Lengyelország
4630 Madácsy István Estrella Jail HU Magyarország
4901 Magda Szplit Nowhere PL Lengyelország
4563 Magdalena Bak When the monuments waver 2 NO Norvégia
4851 Maja K. Stawicka-Pipowska “Ksenia” (of “My dearest” cycle) PL Lengyelország
5386 Maja Świat Dolls v.2 PL Lengyelország
4695 Maja Zemunik Place HR Horvátország
5192 Majka Dokudowicz They just don’t care PL Lengyelország
4963 Małecka Joanna noise of smoke_01 PL Lengyelország
4465 MAŁGORZATA CHOMICZ Mindfulness VIII IT Olaszország
4468 MALGORZATA JOZEFOWICZ Don’t forget Us PL Lengyelország
5383 Malgorzata Matynia Bonds PL Lengyelország
4606 Manfred Egger Our Time is Gonna Come III AT Ausztria
4948 Maranee Sriwong I think there’s wall TH Thaiföld
5236 Marcin Bialas Antybody PL Lengyelország
5242 Marcin Dudek Rottenness II PL Lengyelország
5451 Marcja Olbrycht Tangled PL Lengyelország
5219 Marek Szymczak X2 PL Lengyelország
4587 Maria Luisa Estrada Sánchez 9°18’31.8”N 99°15’05.2”W (A) ES Spanyolország
4455 Mariusz Dański From the series Pixel Screams – No. 2 PL Lengyelország
5458 Mariusz Gorzelak Wonderful Emptiness from Everywhere 1 PL Lengyelország
5393 Marta Dziomdziora From the cycle “Windows” 1/1 PL Lengyelország
4996 Mateusz Waliduda Materia Prima III PL Lengyelország
5449 Mateusz Zakrzewski Bomb 02 PL Lengyelország
5327 Mayer Éva LÉLEGZŐ VÁROSOK VIII. HU Magyarország
4684 Mengtian Lu Feeling the Stone CN Kína
5045 Mészároa Márta millesime Csavart mitológia_01 HU Magyarország
5146 Michał Karaszewski Fabryka: Rurociąg PL Lengyelország
4706 Michela Mascarucci La Nave dei Veleni (the ship of poisons) IT Olaszország
5198 Mihai Ciplea Strain in a Shifting Gaze, Bathroom Mirror Self II RO Románia
4920 Miklós Gábor A Prímás HU Magyarország
5406 Miklós Kelemen 1,95507E+16 HU Magyarország
4698 Miklós Zsolt Torzult távolság RO Románia
4832 Milan Krajnović “Levels Of Understanding” (size of the paper) BA Bosznia és Hercegovina
5183 Milos Djordjevic Sediments #10 RS Szerbia
4632 Minjie Zhang Flyer No.15 CN Kína
5130 Monika Iwan The capsule of life X PL Lengyelország
4679 Nada Denić MOVE RS Szerbia
4847 Nagy Réka Csapda II. RO Románia
5340 Nastazja Ciupa Railway station in Zawodzie PL Lengyelország
4412 Natalia Pawlus Fire on the horizon PL Lengyelország
4447 Nathan Meltz Raise the Golem US Amerikai Egyesült Államok
4609 Olesya Dzhurayeva Hear yourself through the noise VIII UA Ukrajna
4590 Oliver Pilic Sequence #6 SI Szlovénia
5250 Oliwier Sinda Transmission line SINGEL PL Lengyelország
4812 Opriș Cristian Kleinschenk (Cincșor) RO Románia
5264 Orosz Csaba Violent tolerance 1. HU Magyarország
5093 Ovidiu Tarța Peisaj RO Románia
4892 PACZONA MÁRTA ÉVA A RENDSZER mögötti módosult én HU Magyarország
4387 PANAGIOTIS PRISTOURIS Distortion1 GR Görögország
5272 Pantea Andrei Alecsandru Sit arheologic – 38°12’56.9″ 13°19’17.8″ RO Románia
4786 Pap Éva A minta elakadt, székelykapu RO Románia
4846 PATIPON SUPANPONG “Bloom from the Deepest Memory2” TH Thaiföld
4708 Pató Károly A pillanat. Lélekmadár. HU Magyarország
4715 Paulina Preneta Relation II PL Lengyelország
4811 Paweł Bińczycki Altered States of Loneliness IV PL Lengyelország
4881 Paweł Delekta Signs XII PL Lengyelország
4775 Pawel Opalinski Morning thought PL Lengyelország
4848 Petca Ovidiu Duchamp ábécé 1912/K RO Románia
5222 Péter Ágnes Csend III. HU Magyarország
5385 Peter Kollár Relict CZ Csehország
5256 Pető Hunor Rorschach – teszt 01. HU Magyarország
5150 Petru Buba Confuzie RO Románia
4940 PRABHULAL GAMETI PEEP BEHIND THE CARTLE IN India
4940 PRABHULAL GAMETI IN TWO MIND IN India
5101 Rafał Podsobiński WITHOUT HUMAN V PL Lengyelország
4735 Rak Dokmaiphum Amid Silence no.2 TH Thaiföld
4735 Rak Dokmaiphum Whisper from the Drowned Garden TH Thaiföld
4528 Reka Csapo Dup Mater Gluten RO Románia
4593 Renata Szułczyńska BEINGS 2 PL Lengyelország
4478 Rinat Khabirov Fragments of the Forgotten 2 GB Egyesült Királyság
4395 Rita Vandevorst Seeking Balance BE Belgium
4924 RITLI RÓBERT ROLAND Archívum III. RO Románia
4422 Sarosi Matyas Sisyphus RO Románia
4623 Siklódy Fruzsina Fragments RO Románia
4604 Simon ZSOLT LÁTOMÁS HU Magyarország
5454 Simona Slováková Territories II SK Szlovákia
4383 Simone Fochesato MONOLITO II IT Olaszország
4460 Slobodan Radojkovic Catch RS Szerbia
5152 Snezana Petrovic In the Cage RS Szerbia
5109 Sofia Orsetta Eccetto Il vuoto urbano IT Olaszország
5030 Sonia Gavazza Fera_01 IT Olaszország
5117 Stanisław CHOLEWA Disturbance I PL Lengyelország
5028 Stefán Laura Nikolett A megközelíthetetlenség északi pólusa HU Magyarország
5261 Suplicz Gergely Unstoppable HU Magyarország
4535 Surapong Somsuk My Life, 2026 TH Thaiföld
5228 Svetlana Jakimovska Rodić Gone SI Szlovénia
5224 Svetoslav Ninov Thinking about the west BG Bulgária
5338 Szabó Patricia Tekinteted II. RO Románia
5341 Szabo Tamás Hogy is volt ? RO Románia
4904 Szepessy Béla Délvidék Krisztusa -Lendva HU Magyarország
5395 Szőke Erika Az élet szíve I. / Szisztolé, vérkőnyomat SK Szlovákia
4661 Szőnyi Krisztina Kiemelve HU Magyarország
5416 Szymon Prandzioch Cloud of Unknowing PL Lengyelország
5416 Szymon Prandzioch Plan the rest (Zaplanuj odpoczynek) PL Lengyelország
4530 Taichi Kodama Graftage:Montage_26_03 JP Japán
4588 takeshi kagawa Evolutionary Transformation02 JP Japán
4566 Tamara Agić Distortion RS Szerbia
4736 Teerawoot Com-on Happy Wedding Day on Heaven No.3 TH Thaiföld
4782 Thanandorn Vorachina Beyond Gender TH Thaiföld
5353 THEERAWAT MIKHAWAN Gender Me No.12 TH Thaiföld
4731 Thiago Modesto Com a benção dos que já partiram BR Brazília
5315 Toldi Flóra Torzul I. HU Magyarország
5315 Toldi Flóra Torzul II. HU Magyarország
5315 Toldi Flóra Torzul III. HU Magyarország
5465 Tomasz Lingo Iter PL Lengyelország
4860 Tomasz M. Kukawski “Rumours of War” PL Lengyelország
4615 Tomasz Winiarski Perpetuum mobile: CXLI PL Lengyelország
4890 Toró Attila The Distorted Monument of Reality / A valóság torz RO Románia
5295 Török Tihamér Systematic Glitch RO Románia
4815 ulrich j. wolff Inner space DE Németország
4968 Undur-Achtan Buguu Young boy love MN Mongólia
5444 Ungvári-Zrínyi Kata Vízkarc RO Románia
5137 Urszula Piskurewicz Frames PL Lengyelország
4629 VALENTINA BLUNDO SOLITARIO IT Olaszország
4954 Vercz Dávid In distortion, you lose control HU Magyarország
5113 Veselin Damyanov -VES He is ! BG Bulgária
4542 Victor Gingiu Prototip RO Románia
5346 WATANAI MAGATE No Message TH Thaiföld
4654 Wieslaw Haladaj Hierophanies – 7 PL Lengyelország
4652 Wojciech Tylbor-Kubrakiewicz Sehnsucht PL Lengyelország
4704 YONGXIN OU No One Pressed “Freedom” Today CN Kína
5006 Yuanhe Cai Heroes-1 CN Kína
4562 Yutt Puektasajatam Home Town City 4 TH Thaiföld
4989 Zaręba Witold an ordinary day III PL Lengyelország
4547 Zenon Burdy Lake Ontario 24A CA Kanada
4714 Zhaoyang Zeng The Tragedy of Geometry CN Kína
4722 Zoltán Jánváry Kultúrák 2 HU Magyarország
4539 Zoran Mishe Tie Silencer II – DUNE- BG Bulgária