Az ötlet megszületése:
Első alkalommal kerül megszervezésre a Székelyföldi Grafikai Biennálé. A versenykiállítást Hargita, Kovászna és Maros megye tanácsai, valamint a Kovászna Megyei Művelődési Központ és Hargita Megye Tanácsának Gyergyószárhegyi Kulturális és Művészeti Központja kezdeményezte. Mind a két megyei művelődési központ számos képzőművészeti műhelyet, tábort és kiállítást szervezett már, és a személyes beszélgetések, visszajelzések alapján született meg a felismerés, hogy a térségben a grafikai ágazat megnyilvánulására nagyon kevés lehetőség van. Ekkor született meg az ötlet, hogy szükség van egy kiállítással egybekötött grafikai verseny megszervezésére, mely lehetőséget ad a régió grafikusainak a bemutatkozásra, az aktuális grafikai trendek feltérképezésére. A művelődési központok hamar támogatást találtak három megyei tanácsnál: Hargita, Maros és Kovászna, illetve egy magyarországi vállalat felajánlotta, hogy ő biztosítja a fődíjat. Az esemény védnöke Kelemen Hunor kulturális és örökségvédelmi miniszter, aki a biennáléról elmondta: öröm számára, hogy támogathat egy olyan helyi kezdeményezésű országos, sőt nemzetközi projektet, amely hozzájárul a romániai grafika színvonalának növeléséhez.
„Ilyen jellegű grafikai biennálé Székelyföldön eddig még nem volt szervezve. Honlapunk nem véletlenül viseli a Grafikai szemle nevet, azt kutatjuk, hogy milyen grafikai törekvések és képzőművészeti megvalósítások vannak jelenleg a régióban, de nem csak, mivel a versenykiállításunkat nemzetközi szinten hirdettük meg magyar, angol és román nyelveken. Amúgy a verseny mindig ösztönzőleg hat az alkotókra, és úgy érzem, a környékbeli grafikusok megérdemlik, hogy a munkáik megmérettessenek. Egy nemzetközileg elismert képzőművészekből és művészettörténészekből álló zsűri fogja az alkotásokat kiértékelni” – fejtette ki Siklódi Zsolt, a biennálé kurátora. (Forrás: Csíki Hírlap, 2010. március 9.)
A verseny lezárultával egy nemzetközileg elismert zsűri döntése alapján 4 alkotást fognak díjazni. Emellett beküldött alkotások bekerülnek egy katalógusba. A zsűri által kiválasztott első 70 alkotásról fénykép is készül, viszont a többi alkotás is fel lesz sorolva a katalógusban. A zsűri által javasolt alkotások (max. 200) egy vándorkiállításon vesznek majd részt. A vándorkiállítás első helyszíne a sepsiszentgyörgyi Székely Nemzeti Múzeumhoz tartozó Gyárfás Jenő Képtár lesz, a következő helyszínek Csíkszereda, illetve Marosvásárhely lesznek. A kiállítás megnyitójára, illetve a díjátadási ünnepségre 2010. május 18-án kerül sor 19.00 órai kezdettel a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színházban.